2015. március 25., szerda

Mountain challenge 2015, krossz bringa like

A Mountain challenge duatlonra a cyclocross bringám volt a nyerő választás, a pálya nem igazán nehéz és egy két sarkot leszámítva jó a talaj mínősége is. Így ezt dobtam be a kocsiba a monti helyett.
versenyközpont arra
Nagyon szeretek ezzel a vassal tekerni, ez amúgy a városi bringám is. A verseny hetében is tettem vele a lábaimba egy 100-ast simán munkába járással. Nagyon jó lett a téli "tuningolás" után. A shimano (amúgy legalapabb) kerekeivel sokkal könnyebb és lendületesebb lett. Az ergonómia is tökéletes a kompakt versenykormánnyal.
Tegeler forst, a pálya egy szakasza
De nem voltam ráhangolódva a versenyzésre több okból kifolyólag sem, amelyek nem a sporthoz köthetőek...Legalább napsütéses ídő volt. Cserébe persze jó hideg, 2-3 fok... Azzal erősítettem meg magam a döntésben, hogy elinduljak a versenyen, hogy így legalább elterelem a gondolataim a dolgokról. Sikerült, a verseny helyszínén az ember már bekerül a nyüzsgésbe, ismerős arcok, rajtszám és transzponder felvétel, dumcsi, viccelődés az előkészületek alatt a váltózónában.
váltózóna
Erre a versenyre összejött a három fős csapat az úszásról, így a BerlinCupban teljes értékelést fogunk kapni. Egy közös fotó a rajt előtt.
Wasserratten
A tavalyi első két helyezett betegség/sérülés miatt hiányzott a rajtrácsról,  de így is maradt elég rakéta az indulók között. Én készen álltam, még a futócipőmet sem felejtettem otthon... ;)
Ready?
Go!
Elég jól ment a futás ezúttal, ami a közérzetet illeti. Talán egy gondolatnyival óvatosabban kezdtem ami nem volt rossz döntés. Két kört kellett megtenni, 5,3 kmt. Első kör alatt lépegettem előre majd a másodikban engem előzött meg egy spori. A negyedik helyen értem be, majd hagytam is el a váltózónát. (ezt nem tudtam, csak hogy eléggé elejében vagyok) Nem vittem magammal a bicajon folyadékot, verseny előtt szépen hidratáltam, gondoltam nem vacakolok most ezzel egy 20 kilóméteres tekerés alatt, kipróbálom ívás nélkül a dolgot.

Nagyon jól ment a bicajozás. A SISU duathlonon ugyanezzel a bicajjal mentem, de az ott is indultakhoz képest sokkal erősebb voltam az ídők alapján. Élveztem is a dolgot! Motiváló volt, hogy előztem kettőt is az első körökben. A pályán csak rövid emelkedők vannak, a múlt heti duatlonhoz képest sokkal könnyebb volt a terep.
I pushed
Az emelkedőket állva, nehéz fokozaton erőből nyomtam, pörgetés csak síkon és lejtőn volt. Közben engem is utolértek erős bringások, ketten előztek vissza.

Az utolsó, negyedik kör végén így a megkezdett pozicióban toltam vissza a bicajt a váltózónába. Negyedik vagy! Kiáltotta rám egy segítő. Kicsit meglepődtem, a 6-7. pozicióba gondoltam magam.
Hej Joe! Where you runnin' with that bike in your hand?
hoppá akkor ezt meg kéne tartani a célig. Csak egy 2,65km-es karikáról van szó.  Amúgy eléggé nehéz a bringázás után egyből nagy tempóval  futni, itt már nincs meg a rajt utáni könnyed lazaság.
Futok ki a váltózónából, az első métereken kiált rám segítő, hogy rajtam maradt a bukó! Szuuuuper...! Mondja csak dobjam le avarba, majd figyel rá. Király!
Mögöttem ketten is beértek a váltózónába ahogy futottam kifelé nem volt még ez lejátszva. Főleg, ha begörcsöl az oldalam. Akkor tuti szívás. Futok, futok, figyelek magamra, lélegzek, várom jöjjön az elkerülhetetlen, izomgörcs az oldalamba...de semmi! Mi van??? Így akkor tuti meg tudom csinálni! Utolsó kilóméteren már nézegettem hátrafelé, amennyire a kanyargós dombos erdei ösvényektől láttam, nem volt senki lőtávolban, így kontrolláltan, mondhatni nyugodtan futottam be a célba. 4. össz, 1. korosztály...jeeeeay bébi! :)

Átöltözés, süti, tea, dumcsi, süti, süti, kóla, dumcsi, süti, ropi, tea és irány haza. :-)


A szervező cikke a versenyről: http://www.teamwork-berlin.eu/14-mountain-challenge-geschafft/
Eredmények: http://www.tollense-timing.de/meldeliste_teamwork_berlin.htm
GPS log: http://www.strava.com/activities/272240417

Fotókat a verseny szervezői készítettek.

szép volt az erdő a kizöldülés előtt is

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése