2014. március 26., szerda

Mountain Challenge Cross Duathlon

   Duathlon, futás, bringa, futás. Nem kell annyi cucc. Bicaj autóban, hátizsákban a felszi, meg van minden? Csekk, csekk, csekk... Ok, indulás.  Félúton... A bukó! Baxameg... Szerencsére a verseny helyszíne csak 20 percre volt otthonról, úgyhogy az extra kör ellenére is ídőben odaértem.

   A Mountain Challenge Cross duathlon a BerlinCup 2014 második állomása. Némileg szerényebb számú indulóval a Sisu Winterduathlonnál, de az elejét tekintve most is erős mezőny gyűlt össze.

   Kicsit tartottam a versenytől. Pontosabban a bringázástól. Sok helyen elég szűk csapásokon vezetett az út. Nem szerettem volna senkivel összegabalyodni, vagy egyedül odaverni magam, ne adj isten lesérülni. A merev villájú bicajjal terepen csapatni azért nehezebb mint egy MTB-kal. Nekem a jővő heti félmaraton a legfontosabb, ott szeretnék egy jót futni. Ezt a duathlont csak a Berlincup miatt vállaltam be. Itt elég csak célba érnem úgymond. Már kapunk szépen pontokat.

váltó zóna
    Felvettem a regisztrációnál a transzpondert és a rajtszámomat, kerestem egy helyet a bicajnak, majd elsétáltam beszélgetni. Megyek vissza bicajhoz, a mellettem levő helyre odatelepedett egy arc. Karbon, nagyon penge elől hátul rugós "fully" Mtb-kal, mellé kiterítette a nem kicsi törölközőjét elfoglalva még egy biciklinyi helyet ahova szépen pedánsan kipakolta a versenyre szükséges holmijait. Nem nagyon néztem mi minden van ott, csak amin megakadtam az a precízen elhelyezett comb kompressziós szárak bringázáshoz. Nyilvánvaló volt, hogy ha egy rövid távú duathlonon ilyen dolgokkal kezd majd váltáskor vacakolni, akkor a pályán nagy valószínűséggel nem kell tőle tartanom. :-) Ezzel szemben az én felszim úgy nézett ki, hogy egy gyűrött nejlonszatyorra rátettem a bringacipőimet. Nem néztem ki valami professzionálisan, alá írom. :-)

rajt
   2 kör futás (6km), 4 kör bicaj (19km), 1 kör futás (3km). A Sisu-n győztes és a második helyezett kilőtt a startnál, én ezúttal a hetedik helyen soroltam be. "Könnyedén" tudtam tartani a csoport tempóját magam előtt. Az első 600-800 méteren széles erdei "főúton" haladtunk. Ezután fordultunk be az erdő sűrűjébe ahol meredek emelkedőkkel és lejtőkkel megtűzdelt szűk ösvényeken kanyarogtunk. Az első emelkedőn úgy éreztem visszafognak és elindultam előre. Kicsit később már a 3. helyen futottam a két "nagyágyú" mögött akiket amúgy már nem is láttam, úgy elhúztak. Viszont elég volt csak egy pár lejtős veretés és a jobb oldalam elkezdett jelezni. Baze. Csak ne görcsöljek le durván. De mindjárt  itt az első kör vége. Legalább ezt ezen a 3. helyen akarom befejezni! (jó játék) Hallottam a közelítő lépteket de kontrolláltam az eseményeket. :-) Célvonalon át, egy leheletnyit kiengedtem a tempóból és a második kört végül a rajt utáni 7. pozición fejeztem be enyhe szúrással az oldalamban. 
lap 2, pos 5 :)

   Váltózónába be, nem voltam túl profi, mert kétszer is ittam cipőváltás közben, ídőt pazarolva, de ezúttal nem akartam a bringán magammal folyadékot vinni. Ennek ellenére a mögöttem jővő csak ídőben közelített meg, a 7. pozicióban maradva indultam el a bicajjal.

   Az első kör feléig kb. még érezhetően nehezebben ment, próbáltam kidolgozni magamból a futótempó következményeit. De lassan normalizálódott a helyzet és onnantól elég jól ment a tekerés. :-) Ami az aggódásomat illeti, szerencsére nem igazolódott be, egy meredek szitu sem volt. Like. Főleg, hogy a 4 kör alatt ezúttal csak 3-an előztek meg!!! Háhááá, jó döntés volt a cyclocross. Olyan tempó különbségekkel mentem el a montisoknak, dombra fel, dombról le, hogy én is csak pislogtam, ennyivel gyorsabb hogy lehetek. Hiába, sokkal könnyebb és jobban gurul a cross. Ami meg a hab volt a tortán, hogy aki előttem végzett az előző duathlonon a vizipatkányoktól, a bringapályán ezúttal ő sem tudott megfogni. Minden kör végén ott volt ezúttal is a kötelező leszállós, bringát tolós szakasz. Átérve ugrás fel, pedálokra csatlakozás és már lehetett is megint csutkára húzni a gázt. Hát ezt is csak most élőben próbáltam először. Első körnél még majdnem begurultam a bozótba de aztán körről körre egyre jobban sikerült. :-)

bringára dokkolás közben
   10. pozición fejeztem be a bringázást. Gondoltam ez jó lesz kiindulásnak, sőt! :-) Mivel teljesen jó állapotban éreztem magam, erős 3 kilómétert terveztem. El is kezdtem nyomni a tempót, de még a szélesebb erdei úton jött a valóság. 500 méter után úgy legörcsölt oldalam, mondom ilyen nincs. Miért??? Nem álltam meg. Próbáltam futni, nagyon bénán és érzésre lassan mozogtam. Az erdei kanyargós terepre beérve folyamatosann  néztem hátra a kanyaroknál nem e jön fel rám valaki. Optimalizáltam a tervem, ezt a 10. helyet el kéne menteni a célig. Sikerült... De az erőnlétem és az ídők alapján úgy érzem akár egy eggyel jobb helyezés is meglehetett volna. Ez van. Célba be, királysáááág!
Mert, -nem zakóztam bicajjal, -csak hárman előztek le a bringázáson, -és én lettem ezúttal a legjobb vízipatkány. Jeee! :-)
  
teázgatunk
   A félmaratonra gondolva ezúttal egy előre bemixelt Protein Recovery-t betoltam arcomba, ittam teát,  sütiztem. Egyre több ismerős arc van, akikkel szóba elegyedtem, megtrágyáztuk a verseny eseményeit, kinek hogy zajlott,  majd összeszedtem a cuccaim és boldogan tekertem a parkoló felé az erdőben. Minden jó ha vége jó. Jó móka ez a duathlon is. :-)

Verseny honlapja: Mountain Challenge
Eredmények: Duathlon classic

2014. március 11., kedd

Futás, Úszás, Cyclocross

   Megy  a futi, nem fáj a talpam. Király! De szürreális élmény egyelőre. Nem hiszem teljesen el még, hogy túl vagyok rajta. Ennek jegyében azért megpróbálok odalépni. Heti 2 - 3 óra óvatos futásról legalább heti 5 órányi futást szeretnék, hogy a március végi félmaratonra valamit még kihozzak a helyzetből. 2 hete jó volt, 5 és fél óra, bár igazi hosszú futás nem volt benne, másfél órás volt a leghosszabb. A bringázások és úszások mellett nem olyan egyszerű hetente ennyit futni számomra.De nem szeretném még erre a pár hétre sem hanyagolni a bringázást.

  Hétfőn úsztam a 400 méteres tesztet. 6:12. Ezzel nagyon elégedett vagyok. Ha az erőbeosztással, erőnléttel még (a mindenkori ídőtől föggetlenül) van is hova javulnom. Most is eléggé be estem 200 méter után. A részídők:

1. 100m: 1:26     2. 100m: 1:29       3. 100m: 1:38       4. 100m: 1:37

Heti indításnak egy ezúttal pozitív "csalódás" szuper volt! Lehet, hogy mégis lesz valami ebből az úszásból? ;)

 A hét második felére vendégeket vártunk. Csütörtök este rágódtam, pofátlanság e ha elmegyek futni...megbeszéltem velük, minden ok. :) Indulás után a dilemmám is hamar megszűnt, mennyi ideig fussak, mert a lábaim eléggé el voltak készülve. Előző este a görgőn egy másfél órás erő növelő tréninget toltam, majd a futás napján bringával tekertem melóba (ezeket is megnyomom). Úgyhogy futottam egy rövid tempósabbat. Péntek uszi, szombaton újra ment a matek, mikor tudok ellógni futni, jól is éreztem magam velük, de futni is szerettem volna! Végül jól alakult, flamandok révén és mivel a családfő pék-cukrász, ki is találtam, jöjjön egy special hungarian fast food, süssünk lángost!  Ki adtam az irányvonalakat és hogy akkor egy frankó kelt tészta rendel :D Én csak amióta No-ban élek próbálkozom vele néha házilag elkészíteni. Sajnos a tészta nekem soha nem sikerült olyan igazi könnyű, puhára. Mindig egy tömörebb tésztájú valami lett. Úgy is finom volt, csak hát nem az az igazi, mint amit a keresztúri piacon lehet kapni...De a szakembernek köszönhetően ezúttal tökéletes lett a tészta, átment a srác a tesztemen! :D A titok nyitja, legalább 20 percig gyúrni kell a tésztát, hogy átjárja mindenhol a levegő stb...és több folyadék (víz, tej) is kellett bele, mint ahogy én addig csináltam.
   Amíg a tészta kelt, én mehettem futni. :) Egy gyorsabb aeróbot terveztem, meg is lepődtem az első kilóméterek után a tempón, annyira jól ment a relatív könnyű erőfeszítéshez képest. Így a második felét gyorsulóra vettem.
   Ezek után otthon elszabadult a gasztróóó pokol. Torta, süti is készült, desszert a lángos utánra. HAHA!

High Quality Nutrition
   3 db lángossal megküzdöttem és persze a tortát sem hagyhattam ki. Háát ezek után az éjszaka első fele nem volt túl kellemes. De túléltem a dolgot és vasárnapra már szabadon tervezhettem. Először is futottam egy hosszabbat.

   De mást is akartam. Március 23-án megint krossz duathlon verseny lesz Berlinben. A bicajom amit városba használok, eredetileg egy Cyclo-cross bicaj. Amikor vettem (használtan) még nem is tudtam, hogy létezik ez a bringa kategória. Adja magát a bicaj, a múltkori versenytapasztalataim után úgy döntöttem, hogy most  megpróbálok ezzel indulni. Csak krossz gumikat kellett rá vennem és már készen is állt a kalandra!  (Challenge Grifo Pro)

   Beszarás amúgy... versenybringával az erdőbe. Nekem ez totál flash! De itt Berlinben, ahogy korábban is írtam... a montim 12,5 kg, ez inkább 9-10. Jobb aerodinamika (üléspozíció), kisebb ellenállás a kerekektől is, versenyezni jobb lesz.  Szóval bicaj kész, letöltöttem a bringa pálya GPX logját, hozzá egy navigáló programot telefonra (OsmAnd). Kezdődhetett életem első cyclocrossos kalandja a leendő verseny pálya bejárásával. A kamerát ilyen fontos eseményre nem hagyhattam otthon. Sajnos a kamera szögét már megint elrontottam... Azért megpróbáltam összerakni valamit az felvételekből:

Pálya bejáró videó

Ami a pályabejárást illeti, inkább körbejárásnak nevezném!  A végére azért sikerült összeraknom úgy, hogy a pálya minden szakaszát legalább egyszer bejártam. A verseny, ha az ídőjárás nem változik jelentősen,  menni is fog ezzel a vassal, nem kell ide (se) a monti.
a pálya
és amerre én jártam
Ezzel a vasárnapi kalanddal végződött a hetem. Jó volt.

"És semmi mást nem tudok elmondani, kérem kapcsolja ki." :)