2014. szeptember 4., csütörtök

További tervek 2014-re


Kezdek újra felpörögni. :)

Első,
augusztus 15-én jött az email, utolsó lehetőség rajthelyet szerezni az őszi Berlin maratonra. Hoppá, gyorsan le is csaptam rá.
    Már télen regisztráltam a versenyre, nagyon szerettem volna itt Berlinben futni a második maratonom. Idén sorsolásos szisztémát vezettek be, mert az utóbbi években drasztikusan megnőtt a versenyen indulni vágyók száma. Ez a tavalyi regisztációnál már odáig fajult, hogy a regisztráció megnyitása után 3 perccel már el is kelt mind a 40000 jegy. Brutál.
   2014-től a versenyre regisztrálók között sorsolással döntik el az indulás jogát egy több fordulós rendszerben. Sajnos nem voltam szerencsés. Úgy tűnt, ez idén ugrott.  Erre jött ez a lehetőség!

   Egy jótékonykodással egybekötött jegyről van szó. 98 euró normál ár + 60 euró adakozás a Német Szívcentrum egy tervezett sport és mozgás projektjére.  98 euró egy sima futásért, már azt elég elszálltnak találom... Végül azzal győztem meg magam, hogy egy új német szabályozás révén az állami egészségbiztosítóknak a jelentős felhalmozott tőkéjükből vissza kell fizessenek a tagoknak. A következő két évre előre 160 eurót utaltak vissza nekem. Így minden adott volt. Az egészségbiztosítástól kapott pénzt sportolásra költöm és még jótékonykodok is!

   Végül az Ironman 70.3 Budapesten és a Berlin maraton is össze jön idén! Nagy királyság.

   A hirtelen jött lehetőség és villámgyors regisztrálás okozta izgalmak lecsengése után azért már az is eszembe jutott, lehet jobb lett volna idén hagyni a dolgot, mivel valószínűleg nem tudok egy olyan versenyt futni ahogy anno tavasszal az akkori remek futó formám alapján elképzeltem. Lötyögni ennyi pénzért aztán végképp semmi értelme.
   Úgyhogy amióta visszajöttem Budapestről, maratonnal kelek, maratonnal fekszek. :-)  Megpróbálom a mostantól még 3 és fél hét alatt annyira összeszedni magam a versenyre, amennyire csak tudom. Péntek, szombat, vasárnap is futottam. Még éreztem a versenyt, ezért lejjebb csavartam az eredeti tervet (10,15,25)  és rövidebbeket futottam. 11,13 és 16 km. Túlerőltetni semmi értelme, az egész biztosan csak rombol. Minden hétre négy futást képzelek el, egy rövidebbet (10-12km) tempósabban, 2 normált (15-20km) és egy hosszút normál vagy lassabb tempóban (25-32km).

Második,
indulok két hét múlva Warnemündében a Rostock triathlonon, olimpiai távon. Eredetileg nem terveztem, de hogy rendbe jött a vállam, szeretnék még egyet triatlonozni idén. Indultam itt tavaly és nagyon bejött. Miután visszajöttem Budapestről, gyorsan regisztráltam rá. A triatlon szezon sajna már a végét járja... Ez a verseny a jővő heti futó edzés képletet kicsit megbonyolítja, de sebaj. Bringán nem tervezek ide nagy dolgokat, heti két intervall tréning az alkalmi melóba tekerések mellett. Csak a tempón akarok gyúrni. Tegnap este nyomtam az elsőt.  30 kilóméter volt az egész. Pár kilóméter után 1km tempó - 1km regeneráció szisztémában. A gyors intervallumok távját minden tekerésen növelni fogom. Még három alkalom, 2 - 2 , 3 - 2 , 4 - 2 felállásban. Ezt az egyszerű tervet fogom megcsinálni. Lassabb csak nem leszek a végére.

Ja bicajozásról jut eszembe:

bringázás kívülről

az érzés belülről :-)
Hol tartottam, ja, harmadik,     Novemberben  Berlin maraton-váltó. Megint futunk az úszós srácokkal. Idén lekopogom a talpam (még) rendben van, bevállaltam az ötös váltó leghosszabb távját, 12,2 kilómétert. Húzós sprint lesz.

Beszámolok majd eme nagy és jelentős eseményekről. :-)

2 megjegyzés:

  1. Ez AZ a berlini maraton? Nagy királyság, hogy tudsz indulni rajta. Legfeljebb, ha most nem javítasz az idődön, tapasztalat szerzésnek, akár kísérletezésnek bőven jó lesz. Hajrá! és hajrá a rostocki triatlonon is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizomány! Ha egy fehér fickót közvetlen a fekete srácok nyomában látsz... na az tuti nem én leszek. :)

      Törlés