2015. június 11., csütörtök

Májusi kalandok

Nem álltam meg a BIG 25 után sem. Csak valahogy nem jön az ihlet az íráshoz. Na de mostmár csak megpróbálok valamit "papírra" vetni. Egy hónap telt el mégis visszatekintve, sokkal többnek tűnik annyi minden történt. Legfőképp sokat bringáztam. 1 hónap alatt több mint 1000 kmt tekertem a lábaimba, ami nekem tuti eddigi maximum. Egyik oka, hogy belendültek az Radtourenfahrt-ok (német rulez :) ), szinte minden hétvégére jutott karika. A vízipatkányokkal is szerveztünk egy nagy közös tekerést. Erről a gurulásról egy rövid videót is készítettem.



Sokat fejlődtem erőnlétben a bringán, a hosszú tekerések alkalmával tapasztaltam igazán. 150 km-es karikák végén is még jó erőnléttel tekertem, ellentétben a tavalyi RTF-ekkel, ahol hasonló frissítés mellett is igen elfogytak a tartalékaim a végére. Szóval nem elég a megfelelő energia pótlás tekerés alatt, edzeni is sokat kell, hogy bírjuk a hosszú gyűrődéseket. :-)

Május végén jött az idei első triatlon versenyem, egy csapat verseny, A3K Teamtriathlon. Igazából ez az egyetlen verseny ahol az úszásra járó srácokkal egy csapatban, együtt versenyzünk a Berliner Wasserratten színeiben. Ezen kívül csak véletlenszerűen találkozunk egy egy triatlon versenyen, ahogy az egyéni tervek éppen keresztezik egymást.

A verseny maga jól alakult, a csapattársaimmal viszonylag hasonló erőnlétben voltunk, senki nem lógott ki nagyon egyik számban sem. Főleg a bringázás volt nagyon élvezetes. Persze előtte nagyon paráztam tőle a tavalyi bringás zakóm miatt. Kerék kerék mögött szorosan, brrrr, para! De a verseny előtt pár alapszabályt lefektettünk és ezt betartva teljesen probléma mentesen  alakult a dolog. Főleg, hogy egyik srác is telikerékkel gurult, hát az kész ilyen kerekek mögött haladni. Van egy jellegzetes, elég hangos surrogó hangjuk. Egy igazi ipari céleszköz sporthoz. Zúgnak a telikerekek, előzgetjük egymást, jönnek a fordítók, próbálok a boják mellett nagyon szűken fordulni, ne veszítsünk ídőt. Közben szépen sorjában érjük utol a gyorsabban úszó (és váltó) csapatokat. Király volt, na! :)

Berliner Wasserratten triathlon
Bőven készültek fotók is,  itt lehet megnézni: A3K Teamtriathlon 2015 Wasserratten
Eredmények: Teamtriathlon 3x500m, 40km, 10km

Most hétfőn hirtelen felindulásból regisztráltam a hétvégi berlini krossz triatlon versenyre. Két éve indultam már itt, megint egy kis montizás, jó lesz!

A június végi középtávra (Werbellinsee triathlon) még mindig nem regisztráltam, és hülye leszek ha nem indulok... Holnap felnézek a honlapra, ha még bőven van hely akkor majd jővő héten a krossz triatlon után jelentkezek... Kicsit rossz ómen nekem a féltáv.

-2012: regisztráltam ugyanerre a versenyre, werbellinsee középtáv, erre zakóztam bringával, vállszalag sérülés, ki kellett hagynom.
-2014: regisztráltam pesti 70.3-ra, megint zakóztam a bringával és kb. csak a csoda miatt tudtam végül mégis elindulni.

Lehet hagynom kéne a féltávokat és jővőre az elképzeléseim szerint egyből hosszútávon menni. :-) Már ki is néztem egy jót, Schlosstriathlon Moritzburg, Drezda mellett rendezik.
Amúgy áá, nem vagyok babonás... vagy mégis??!

Jaaaa, júli első hétvégéjén 2MUCH4YOU! Egy 24 órás monti verseny, ahol 4 fős csapattal indulok. Körözgetés hegyi terepen és tetszőlegesen lehet váltani ki, mikor, mennyit teker a csapatból. 6 óra nettónál úgy érzem több fog rám jutni. :-) Ez egy új kaland idén, kiváncsi leszek, ilyet még nem csináltam.


De ez már a jővő... ha túlleszek rajta, újra jelentkezem :)

1 megjegyzés:

  1. nagyon jó lett a videó! fasza, hogy még ezzel ekecsülni is van energiád tekerés közben :)

    ez a 24 órás montis verseny elég zordul hangzik :)

    a féltávba meg csapj bele, ne szarozz! kemény és erős vagy banyek.

    VálaszTörlés