2016. április 20., szerda

Hosszú az út, fell kell dobni versenyekkel :)

Huhh, már csak 12 hét "A" versenyig. Ha a dátumot nézem, július közepe, még olyan távolinak tűnik... El kell terveznem a következő hetek edzéseit, jön a build fázis. Ismerősök kőkeményen mennek az IM edzésterveik mentén, míg én csak így a magam módjára edzek ahogy az energiám, ídőm engedi...persze a fő irányvonalakat szem előtt tartva.

Majd meglátjuk mi sül ki belőle. Ez csak az első hosszútávú versenyem lesz. Nem kell nagyon ráparázni...Reggel nekiindulok, végigmegyek (remélhetőleg), és kész, meglátom, hogy sikerül. Lehet építkezni a tapasztalatokból a következőre.

A legjobb,  hogy végre tavasz! Élvezem nagyon a futásokat. Madarak zenélnek, zöldül a természet. Gyönyörű színek, fények, hangulatok. Király! Nagyon.

És ja, eljött az idei félmaratonom dátuma is. Előre tudtam, hogy ez fájni fog. Kőkemény "type 2 fun". A Sisu winterduathlon és a tempós futások tapasztalatai alapján tudtam, hogy a tempóm kb. a tavalyi, úgyhogy nem számítottam nagy csodákra. Úgy gondoltam, ha minden klappol, kilóméterenként maximum 1-2 másodperc lehet bennem. A sejtésem bevált. Kemény 16 másodperccel voltam gyorsabb a 2015-ös ídőmnél. :) 1:17:18 lett a vége. De nagyon oda kellett tennem magam érte. "Don't try this at home". Nem tudom nekifussak e jövőre is. A további javulás esélye nagyon kicsi, cserébe az intenzív fizikai önsanyargatás garantált...

Nagyon kész volt a verseny! Óvatosabban kezdtem mint tavaly. 0-5km: -12mp. Cserébe jobban ment  5-10km: + 14mp.  Úgy 12 km-nél útol ért egy német profiként induló csaj, segítővel futott, húzta és biztosította neki a szélárnyékot. Próbáltam tempót váltani és rajtuk maradni, ami sikerült is valamennyire. Futott itt még egy másik srác is. Így négyen futottunk tovább 15 kilóméterig.


Ám ott a csaj egyszercsak kiment a fűre és megállt. Hoppá ez mi volt.

Intermezzo, hogy tökre érdekes mennyire láthatatlan a futókon kívülről ez a  küzdelem. Fut fut fut fut, bumm vége. Nincs láthatóan kibontakozó dráma, nincsenek jelek. Egy láthatatlan, hatalmas küzdelem a fej és test között.


De 1 kilóméterrel késöbb megint ott voltak mellettem! A segítője lelket verhetett belé és megint nekiiramodtak. Hú gondoltam előbb valahol erőt adott, hogy körülöttem hullanak az emberek, most meg utolérnek ugyanazok. Brutál. (Ez nem a másik futó ellen szól, csak az ember megpróbál, legalábbis én, motivációt meríteni, pozitív bíztatást találni ahol csak lehet önmagamnak. Hogy "én még megyek látod, nem szabad feladni, menni fog" Ez nagyon fontos, hogy tudd motiválni magad, néha minden szalmaszál segít, és amilyen tempóval toltam magam, kellett is).

Szóval megint együtt futotunk mert ellépni nem igazán tudtak már. A 17. kilómétert elhagyva, Leipzigerről lekanyarodtunk a Wilhemstrasséra, ahol megint komoly szembeszél fogadott minket. Kezdtem megint erőre kapni és a tempójukat lassúnak éreztem elkezdtem őket balról kielőzni. Futok el mellettük, amikor a lány egyszercsak hangosan felnyőgött és (valamennyire kontrolláltan) elterült a betonon. 16km/h feletti tempóról. Basszus! Hirtelen megtorpantam, erre én sem voltam felkészülve mit csinál ilyenkor ember hirtelenjében. Ahogy állok meg, a segítője már kiabálta meg intette, hogy mi fussunk tovább. Ok, kösz... Úgy 100 méterre, a következő sarkon volt egy elsősegély pont,  kiáltottam meg mutogattam a mentősöknek, hogy menjenek már, akció van. Úgy tűnt már arrafelé  néznek valamit és nem nagyon kezdtek rohanni, sejtettem esetleg nincs olyan nagy baj és a csaj talán már fel is állt. Na mindegy, jött a Checkpoint Charlie, ott is előzgettem tovább, egyik futónak még volt ereje bíztatni engem, az jól esett. Mondjuk csak legyinteni tudtam rá, hogy ááá baze messze még a vége, meglátjuk meddig tart a lendület.

Chekcpoint Charlie
Végülis kitartott, a kedvezőtlen szélviszonyok ellenére is gyorsabb voltam itt mint tavaly, az utolsó 5 kilóméteren nyertem több mint 10 másodpercet. 21 km-es távon másodpercekről beszélek. Nekem ez ennyire kihegyezett volt. Itt már minden másodpercért nagyon keményen kellett küzdeni.  Közben persze nem ezen agyaltam,  a számokat az utólagos ídőelemzésem alapján írom.

Nagy reszpekt illeti a csajt, mert végül 1:17:55-el befutott a célba! Bru-tál. Hatalmas szárny tetoválása volt a hátán. a szárnyvégek látszottak ki a futó trikója alól. Jól nézett ki.

Lányaim a célegyenesben kiáltottak rám és a célban két perc után már minden faszaság volt. Ááá, jővőre még simán elindulok...látok esélyt. :)) Majd ha már nem, akkor csak maratont fogok futni, az nem csak az eredményről szól. Esetleg jöhetnek az ultra távok. ;)

Mi hogy ez? Ááá, full lazában letoltam!  ;-)

A verseny utáni két hétben megint szorgalmasan gyüjtögettem az alapozó kilóméreket. Végre az új triatlon bicajjal is ki tudtam menni edzeni. Próbálom beállítani az ülépoziciót, kezd is jó lenni. Kedvem lett élesben is kipróbálni a vasat.


Pont kapóra jött a Ruppiner Duathlon. Normál utcai bringapálya, 30 km-es táv, szóval pont ideális. Ráadásul Berlin Duathlon Bajnokság. Nem vettem vissza az edzésből a verseny hetében sem, úgy voltam vele ez most nem prioritás, nem számít, ha nem leszek erőm teljében vagy ilyesmi... 7 és fél órát toltam péntekig, verseny szombaton. Nem is akartam full aeróban feszengeni, úgyhogy nem vittem se a tárcsa kereket sem az aeró bukósisakomat. Persze jópáran telikerékkel mentek, és útólag nézve hülyeség volt nem kihasználni ezek előnyeit, na mindegy. Nem is gond nem bosszankodom, jó volt ez így is, minden ok.

A verseny. 5km krossz futás a Braminsee körül, nehéz terepnek nevezném, süppedős mező, sok helyen szűk, kanyargos ösvény, rengeteg kiálló gyökér. Felfutottam az első 4 fős bolyra de 3 km után kicsit vissza kellett vennem nagyon határon mentem a szívverésem az égbe emelkedett. (a táj amúgy nagyon szép).
Rajt utáni pillanatok, itt még jut hely bőven mindenkinek :)

Végre váltózónában, majd irány a bringapálya. Váltásnál már ketten megelőztek így a hetedik pozicióban kb. Megindult a veretés. Vártam a nagy rohamra hátulról de a 15 kilóméteres fordítóig csak 3-an előztek meg.


Viszont ott láttam közel vannak az üldözők. Útol is ért egy 4 es boj, amire megpróbáltam rátapadni. Életben akartam tartani az esélyt, hogy a futáson esetleg revansot vegyek. Érdekes volt amúgy, mennyire hatásos, ha valakit látsz magad előtt és csak az ő tempójára kell koncentrálni. Rajtuk tudtam maradni. Természetesen a szabályokban rögzített minimum 12 méter távolságban. A bolyból az első húzott el kicsit az utolsó kilómétereken de láttam még ő is hatótávon belül maradt.  Egy béna váltás után irány a záró 5 km-es tó körre.  
Rájuk tapadtam, csak pont nem látszódom a takarásban
Egymás után fogtam be a srácokat, szerencsére nem volt lejtőfutás, így az oldalgörcs elmaradt... Az első srác a bolyból viszont nagyon gyors volt. Nehéz volt nyugodtnak maradni, lesz e elég ídő utolérni. De féltávnál őt is utolértem, és próbáltam esélyt nem hagyó tempóval elfutni mellette meg se forduljon a fejében rámtapadni. Ez elég kemény volt, 3:50-es tempóval egy duatlon verseny vége felé erdei terepen, de sikerült és bevált. ;)

8.-ként értem végül célba és korosztály 2. lettem. Zsíííír! Ez medált jelent a bajnokságban. :) Ééééés, még az eredményhírdetést is megvártam! Hoppá! ;)

40-44 dobogó, 1. Leuendorff Stephan, 2. na én,  3. Griesbach Denis

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése