2017. június 21., szerda

bronzmedál vazze :)

Átgurulok Wannseen, érződik a környéken, hogy nem nyócker, üdv a régi Nyugat-Berlin egy frekventált városrészében. Leparkolok az erdő szélén majd bicajjal gurulok le a Wannsee tó partjára a verseny helyszínére. Legjobb ídőjárás, sehol egy felhő, 30 fokos előrejelzés. Ez lenne az alap. Említettem már, hogy nekem erről is szól a triatlon?

váltózóna
Úgy tévedtem ide, hogy regisztráltam a Crosstriathlon Berlinre. Nem vészes a táv 1km úszás, 24km terepezés, majd 6 km futás. Jó lesz. De változatos a terep, egy komolyabb emelkedő, több helyen mély homok, egy elég gyors single trackezés fák között, közte meg zúzás az erdei autópályákon. 6 bringa kör, 4 kör futás 750m felfelé 750 lefelé az erdőben...

5 éve rendezi a versenyt a BSV Friesen úszóegyesület, én a páratlan években indulok vagyis ez a harmadik alkalom. Első alkalommal 2013-ban komoly erőpróba volt még nekem, főleg krossz... épp, hogy kezdtem bringázni, triatlonozni.

Persze igaz, hogy könnyebb soha nem lesz, max gyorsabb :-).

Ja és Berlin Crosstriathlon bajnokság is egyben. Zsír. Nyilván a krossz triatlon nem a széles tömegek versenye, de a relatív kis mezőny első fele mind kíváló atléta akikkel a helyi duatlonokon és triatlon versenyeken rendszeresen csatázunk. A bajnoksági futam vonzza a startpassz-al (DTU Startpass, német triatlon szövetségnél regisztrált, egyesületi tag) rendelkező triatlonistákat.
Én a Wasserratteneknél kapok startpass-t mint BTU tag, ez a DTU berlini regionál szervezete. Ezért is megéri nekem az egyesület keretei között úsznom.

Ja, úszás, kétszer 500m karika, futás a parton (idén nem volt szalmabála átmászás)  majd vissza a vízbe.
eligazítás
Megvolt eligazítás, vízben (is) bemelegítés, kezdődhetett a móka.

rajt

Második körben sikerült lábvízet találnom, ritka alkalmak egyike... Pont tudtam rajta maradni, szuper volt.
farvízen 500 méter így is ki voltam...

Gyorsan letudtan a váltást és zúztam be az erdőbe. Ja csak pont hosszú emelkedővel indul a kör, ráadásul úgy 100 méterre egy kissebb fatörzsekből lerakott akadály is volt, leszállás, bringa kézbe, át majd folytatódhatott a tekerés. (minden körben)


Első körben majd szét vetett a laktát és nem akart lemenni a pulzus. Volt is némi adok kapok (előzgetés), de az első kör végére beállt a bringás intenzitás és mindenkit befogtam aki a kör elején megelőzött. És így is ment tovább 17.-ről a 6. helyig jöttem előre bringán.  Nem vagyok a legerősebb bringás, de egy krosszversenyt csak azzal talán nem is lehet megnyerni. Itt nem az fog nyerni akinek a legvastagabb a combja.
 Erő, ügyesség, elmélet. És ebben a kombinációban úgy tűnik jó voltam, mert a 4. legjobb ídőt sikerült a bringán elérnem. Ennek nagyon örülök! És ahogy írtam tudom is magam a már ismerős srácokhoz mérni a korábbi versenyek alapján, és látom, hogy tényleg én gyorsultam hozzájuk képest. (vagy ők lassultak :))


A bicajom sem olyan high tech karbon gépezet mint akik között az ídőm alapján mozgok. Aluminium váz, "könnyű" kerekek és kész.

Első körben volt meredek szitu is, levegős volt a hátsó fékem, a versenyen kiderült... :-)
Szűk ösvény, jobb-bal "sikán" fák mindkét oldalon mellettem előttem, stabilizálnám a bicaj hátulját erre fékkar már  ráhúzva full az ujjamra, de semmi fékhatás, na ilyenkor van a para! Amúgy is meredek a szitu, erre plusz problémák jelentkeznek amit másodperc tört része alatt kéne megoldani. Megoldottam... a verseny hevében szerencsére nem volt ídőm rágódni a szitun és betojni a gatyába... :)

De innen már élveztem az egészet, adaptáltam a fékproblémákat, a kanyarokat a lehető legnagyobb ívben és lendülettel vettem, a lejtőkön lendületet vettem az emelkedőkhöz, stb. Mindenhol értem utól embereket. Nem is értettem, miért nem okosabban bringáznak.  Biztos vagyok benne, hogy ezeken az 1-2 másodpercet jelentő apróságokon múlott, hogy magamhoz képest kiemelkedő ídőt bringáztam. 6 kör és sok kanyar alatt lehet gyűjtögetni. Az egyenesekben meg azért ott volt a lábam is, az is igaz. :)

Be a váltózónába előttem pár méterrel gurult be a következő skalpom :), ugyanannyi ídő alatt váltottunk, futáson egyből megelőztem. Ahogy írtam volt ám emelkedő ééés igen lejtő. Blog törzsolvasók mit jelent ez? Igen! Oldalgörcsöt! Eleve fostam már elején erőből futni nehogy jöjjön, de hiába. Első kör még elment de a második körben lefelé már beállt mindkét oldalon a rekeszizomzat?, össze vissza vettem levegőt és magamhoz képest igen lassan haladtam. Nem hallottam hátulról senkit szóval így nem paráztam de előre se voltak így ambicióim. Utolsó kör végén megláttam magam előtt nem sokkal a 4. helyezettet. Na így már azért megint csak bosszantó, de hát nekem már ez is a versenyek része, a szívás az oldalammal, ez van... Ráadásul hátulról is megközelítettek, cél előtt nem sokkal, hallom nagy trappolás, áá ezt levegő nélkül késekkel az oldalamban is lesprintelem, gyorsan felejtse el bárki is hogy majd itt megelőz?!?  :)
(2015-ben 2 perccel gyorsabban futottam, ugyanaz az útvonal és körülmények...)


könyökök tágan, görnyedt tartás ->  oldalgörcs
Ötödik helyen a célban, király. Gondoltam egy korosztályos medál az meglesz. Komolyan meglepődtem, amikor a krossz triatlon bajnokság értékelésben 3. helyezettként engem szólítottak. Talán a jó bringázás miatt is, de ennek a medálnak tökre örülök. Összességében is egy jól sikerült verseny volt és plusz ez az eredmény. Hátha mégiscsak lesz valami abból a bringázásból. Két hét múlva a Neuruppiner triatlonon újra tesztelhetem magam.

Ráadásul még a Tri time magazinban is benne lesz a nevem az eredmény révén... ááá :))

Berlin Krossz triatlon bajnokság dobogó 2017
Honlap: www.crosstriathlon-berlin.de
Eredmények:  www.berlin-timing.de/Crosstriathlon-Berlin
Fotók: www.pixelthon.de
Bringa: www.strava.com/activities/1031121293 
Futás: www.strava.com/activities/1031611448

2017. június 13., kedd

Back to business! A3k Teamtriathlon

A rosszul sikerült félmaraton és a duatlon után nem égett bennem a versenyláz, de megígértem, hogy ha lesz csapat indulok az A3k teamtriatlonon a többiekkel. És milyen jól tettem. A verseny a szokásos, 3 fős csapatok, 500m+500m+500m úszás, csapat bringázás és csapatban futás. Igazi nyári kánikulát kaptunk a verseny hétvégéjére. This is how I like it!

A strandon jó hangulat, készülődés, nagyon élveztem. És mivel egy olyan csapat jött össze, ahol egyik számban sem én voltam a leggyengébb láncszem nem is éreztem nyomást a versenyt illetően.

vazzzááp

team headquarter

5 másodperc!

Elsőként úsztam amint látod :), nem ment rosszul, csak nem voltam gyors. :))) Mondjuk a vízipatkányoktól így is a második legjobb ídőt úsztam ami kis vígasz. Relativizálni kell és máris minden rendben. :) Jól ment a tájékozódás is. Vettem nem sokkal korábban egy polár szűrős szemüveget és nagyon tuti. Kristálytisztán lehet vele messzire is ellátni nagyon jó kontrasztos és napsütésben sem tapasztaltam semmi negatívumot. Bátran ajánlhatom a sötétített "üvegű" úszószemüvegek helyett, sokkal jobb. Megéri a felárat is, de ki lehet fogni akciósan mint mindent, nekem is sikerült (cserébe nem a legjobb szín but who cares...)

Zoggs Predator Polarized Ultra


A bringázás szuper király volt. A verseny hetében ültem ídén először a TT bicajon. Csütörtökön 40 km 4x4 nagyjából majd szombaton is rövid tempós intervallokkal 28km hogy nyomjak kis terheléstés szokjam az üléspozicíót is. Az első tekerésen igencsak szokni is kellett a dolgokat... végülis aztán ráállt a testem a puritán pozicióra.
A versenyen ketten váltogattuk egymást elől, mert a harmadik srác kicsit gyengébb volt ő próbált jönni szélárnyékban. Annak ellenére, hogy több volt a meló is tudtam 40 körül tartani a tempót amikor én voltam elől. Nem számítottam rá az intervallok alapján, úgy látszik működött a sokk terápia. :) 41,5km, oda vissza pályán ötször, vagyis az első és utolsó kör miatt nyolcszor 180 fokos fordítóval. Kihoztuk így is 37,5-re a tempó átlagot (ebben a váltózónából a tologatás is benne van) szóval király. Keményen toltam, nehéz volt de mégis élveztem. Motivált, hogy milyen jó a tempó és előzgetünk végig. That's fun. (Mivel közepesen úsztunk volt hova lépegetni felfelé)

wasserratten vonat
Be a váltózónába, váltás és ki a tó menti 10 kilóméter futásra. Nem futottam elől, hagytam hogy a bringázás után rá hangolódjon mindenki a futásra. 4:40-4:50 között futottuk az első három kilómétert. Itt megkérdeztem a lassabb társunkat, hogy gond lenne e ha tolnám kézzel közben. Ez bevett szokás a team triatlonon, sokszor látom, hogy van, hogy ketten két oldalról tolják a lassabb futót a társai. Nem gondoltam, hogy mennyit számít de a számok nem hazudnak. Felgyorsultunk 4:30-4:35-re. Kilóméterenként 10-15 másodperc! 7 kilóméteren az 1 perc 30 másodperc. Nem kevés! Cserébe nekem is felment a pulzusom, én is a majdnem a határon toltam.  Nehéz amúgy mert az egész mozgás is megváltozik a kezemet amelyikkel épp toltam ugye nem tudtam használni, extra megnehezíti a dolgot.

csapat futi
Ám a tempónkkal sikerült további két csapatot is megelőzni. Ráadásul fiatalabb srácokat akik nem a senior kategóriában indultak mint mi. Én voltam a legfiatalabb a csapatunkban. Marc és Alf is 50 közelében én 40+. Ilyenkor azért valamennyire tudatosul bennem, hogy ez azért nem kis teljesítmény. Annak ellenére, hogy tudtam nem egy dobogóra esélyes csapatunk van, nagyon jó volt mindenki. Élveztem minden percét szeretem ezt a csapat dolgot. Mindenki beleteszi amit tud és kész. Lényeg, hogy együtt egymásra figyelve, a legjobbat kihozzuk a közös teljesítésből. Nagyon jó formátumnak tartom.


Beértünk célba és majdnem meglett a dobogó, a senior értékelésben negyedikek lettünk. Össz 17. Németül szólva miénk lett a holzmedallie, vagyis a faérem. Ez jár a 4. helyért. :)
Eredmények: A3k teamtriathlon 2017

Berliner Wasserratten
Lassan minden wasserratten csapat célba ért. Lazítás, jókedv, citromos sör, satöbbi! Elkapott megint a triatlon láz! Egyből regisztráltam a  két hétre rá megrendezendő Berlin Crosstriatlonra ami Berlin bajnokság is egyben.

Az már egy másik történet lesz... :)

a zöregek